Az elsõ egyházüldözés idején a tanítványok nem arra kérték az Urat, hogy akadályozza meg az üldözéseket, hanem arra, hogy segítsen az Ige bátrabb hirdetésében, valamint arra, hogy kezének kinyújtása által gyógyítson és a jelek és csodák Jézus nevében történjenek meg (Ap. Csel. 4,29-30). Isten igaz Igéjének szolgálata több mint beszéd. Isten mindig igazolja az igaz Örömhírt jelek és csodák által. ( Mk 16,20).
Mint tudod, az Úr arra hívott el, hogy az olyan jó, hogy már szinte hihetetlen örömhírt tanítsam a világnak. Azonban valószínû, hogy az eredmények nagy részét nem ismered. Ebben a hónapban olyan csodás eseményekbõl szeretnék megosztani Veled néhányat, melyek a világ más részein történtek, és amelyek igazolják Isten Igéjét.
Épp most tértem haza Ugandából, ahol a Charis Bibliaiskola (Charis Bible College) végzett hallgatóinak egy csoportja már több mint egy éve szolgál. Az Evangélumi Tanítványság kurzus (Discipleship Evangelism (DE) course) anyagát tanítják 800 helyi lelkipásztornak, akik azután a helyi gyülekezeteikben ugyanezeket a leckéket hetente továbbadják 64.000 hívõnek. Az Ige csodálatos eredménnyel mûködik ezeknek a kedves afrikai emberek életében.
Könnyes szemmel ülve hallgattam, amint bizonyságot tettek arról, hogyan változtatták meg a DE tanítások életüket és szolgálatukat. Ugyanarról az életátalakulásról számoltak be, mint amit én tapasztaltam meg évtizedekkel ezelõtt. És ez nem közvetlenül rajtam keresztül történt. Sokuk korábban sohasem látott engem. Mindez az Isten Igéjének az ereje volt, mely pontosan úgy mûködik bennük, ahogy bennem. Alleluja!
Evangélumi Tanítványság (DE) kurzusnak hívják azt az egyszerû tanítási segédanyagot, amibõl az Igét tanulják. Ezt a tanítványság kurzust Don Krow munkatársammal együtt több mint 10 évvel ezelõtt állítottuk össze. 48 leckébe sûrített tananyagot tartalmaz a megváltás alapjaitól kezdve az Úrban való nagykorúságig. Ez az egyszerû tanítványozási kellékhiány pótló eszköz az ugandai egyházban.
Uganda egyedülálló módon kész nemzet a tanító szolgálat számára. Biztos vagyok benne, hogy hallottál az Amin és Obote diktátorok rémuralma alatt meggyilkolt ugandai százezrekrõl. Beszéltem egy olyan lelkésszel, aki egész családjának lemészárlását nézte végig szemtanúként. Képzelheted, hogy mennyire tette tönkre ez a vérontás a nemzetgazdaságot és az emberi szíveket.
1986 óta relatív stabilitást élveznek, de a szívükben egy, csak Isten által kitölthetõ üresség alakult ki. Óriási megújulást tapasztalnak. Jelenleg Uganda lakosságának 35-40%-a ún. újjászületett hívõ, többségük Szent Szellemmel betöltekezett fanatikus.
Izgatottak és szenvedélyesen elkötelezettek az Úr iránt. Ez a szellemi-lelki klíma még azokat is fogékonnyá teszi az Úr iránt, akik még nem születtek újjá. A szellemi éhség az egész nemzetre jellemzõ. Istenre utaló feliratok láthatók még a taxikon is.
De ezidáig nem sok tanítást kaptak. Egymás után hallottam pásztorok tanúságtételeit arról, hogy egy-egy igehely felolvasása után a gyülekezeti alkalom fennmaradó részét visítozással és kiabálással töltötték. Azt mesélték, hogy amit tanítottak az nem Isten Igéje volt, hiszen nem ismerték Isten Igéjét. Ma már más a helyzet.
Megtanulták, hogy az örök élet nem a mennyországban kezdõdik, hanem egy, már most létezõ, az Úrhoz fûzõdõ intim kapcsolat (Jn17,3). Az Úr kegyelmét is megtanulták. Több pásztortól hallottam, hogy miként látogatták meg a gyülekezetbõl korábban távozókat és kértek bocsánatot tõlük. Elmondták, hogy mennyire változtatta meg életüket és a gyülekezetekbe járók életét az önközpontúságról szóló tanítás ( Önközpontúság minden baj forrása címû könyv magyarul is megjelent ! -ford.).
Sok gyülekezet létszáma megduplázódott, mióta Isten Igéjének igazságait hirdetik.
Ugandai tartózkodásom idején láttam süket füleket azonnal megnyílni, és számos más testi gyógyulást is tapasztaltam. Egy pásztor hallotta, amint a fiam halálból való feltámadásáról beszéltem, és távozásom utáni héten visszahívott egy férfit a halálból, aki már 24 órája halott volt. Azt mondta, hogy ha én meg tudtam tenni, akkor Õ is képes rá. Ez tanítványság!
A Gospel Truth televízióprogramot a kampalai Lighthouse Television adón keresztül sugározzuk Ugandában 2004 óta. Tudtam, hogy ez áldás volt az emberek számára, de azt nem tudtam, hogy mennyinek. Az 1926 1962 közötti brit fennhatóság miatt az angol a domináns nyelv és ez az egyik oka annak, hogy Gospel Truth adás ilyen hatékony.
A Lighthouse TV adó egy olyan 60.000 wattos televízióadó, ami 20 millió ugandait ér el. Még a kínai kommunisták építették azért, hogy segítsék Ibi Amin propagandáját terjeszteni Uganda szerte. Azonban Bob Nikols, jó barátom és gyülekezete, a texasi Ft. Worth-i Calvary Cathedral gyülekezet megvásárolta ezt az adót és Isten igazságát napi 24 órán keresztül közvetítõ világítótornyává alakította át.
Részt vettem egy 2500 fõs istentiszteleten és feltettem a kérdést, hogy hányan nézik a programomat. A résztvevõk fele emelte fel a kezét. Reggel 8:30 -tól sugárzunk, és legtöbbjük 9:00 órakor kezdi munkáját, ezért ez nem a legmegfelelõbb idõpont, de a kampalai Lighthouse Televízió segítségével megkezdtünk egy este fél kilenckor kezdõdõ adás sugárzását is. Hitem szerint ezáltal kétszer annyi nézõhöz juthatunk el.
Entebbe i csapatunk tapasztalatai szerint az ugandaiak keresztény hitük iránt nagy lelkesedést mutató emberek. Szeretik Istent, de nincs igei gyökerük vagy alapjuk. Vallásos neveltetést kaptak, de Jézus Krisztussal való személyes kapcsolatra nem tanították meg õket. Rettentõ nagy szükségük van az Evangélium igazságaira és készek a vallásból a személyes kapcsolat irányába elindulni.
Amikor Isten Dow Krow-t és engem arra vezetett, hogy kifejlesszük az Evangélumi Tanítványság (DE) kurzusanyagot, keveset tudtunk arról, hogy valamikor ez Uganda nemzetének megváltoztatásában fog segítséget nyújtani. Jelenleg azonban pontosan ez történik. Leland Shores, aki ezt a DE kurzust vezeti, számos Charis Bible College-ban végzett munkatársával együtt Ugandában él. Tervei szerint a jelenlegi 800 fõs lelkipásztori csoport létszámát 2-3 ezerre szeretné növelni az év végéig.
Ha igazak a számadatok, melyek az átlag gyülekezeti létszámot mutatják, akkor ez 250.000 ember tanítását jelenti, akik heti rendszerességgel vesznek részt a programban. Alleluja! Ez óriási hatást fog eredményezni!
A Lighthouse Televízió segítséget nyújt egy Kampala központjában nyíló könyvesbolt létrehozásában, ahonnan tananyagainkat továbbíthatják majd. Utazásom elõtt nem voltam tisztában azzal, hogy milyen sok ugandai beszél angolul, és mennyien vásárolták meg anyagainkat. Ez egy másik nagy nyitott ajtó az ugandaiak felé.
Hiszem, hogy a következõ lépés az ugandai Charis Bible College megnyitása lesz. Leland Shores engedte, hogy szóljon az Úr hozzá ezzel kapcsolatosan, és kereste az Úr akaratát az idõzítés és a logisztika miatt is.
A TV közvetítések, iskola terjeszkedés és a DE tananyag kombinációja az emberek elérésének nagyon hatékony módszere lehet a világ bármely részén. Az Úr arra tanított bennünket, hogy tanítványokat és ne (csak) megtérteket nyerjünk meg számára, és pontosan erre irányulnak ezen erõfeszítéseink. Emberek ezreihez jutunk el, és ezrek változnak meg azért, mert segítesz közvetíteni az örömhírt és hozzájárulsz képzett szolgálattevõk kiküldéséhez a világba.
A Gospel Truth adás szinte mindenhol fogható a világon, csak vevõ és parabola antenna kell hozzá. A harmadik világ lakóinak nagy része azonban nem rendelkezik ilyennel. Ezért fontos az olyan adókon keresztül történõ közvetítés, mint a Lighthouse Televízió. 150 mérföldes körzetében szinte mindenhol fogható egy egyszerû antenna segítségével.
Charis Bibliaiskolában végzett munkatársak helyi iskolákat vezetnek, DE programot oktatnak, misszionáriusként szolgálnak számos országban. A televízió megnyithat ajtókat, de ezek a hûséges, Isten által elhívott férfiak és nõk azok, akik közvetlenül hatással vannak az ott élõk életére.
Számos, a CBC két éves programja ill. az ún. harmadik, szolgáló év után végzett, nagyon jó vezetõvel rendelkezünk. Készek Isten hívására válaszolva elhívásukat betölteni, mi pedig készek vagyunk kiküldeni õket. De amint azt tõlem már hallhattad, nem számít milyen jó az üzenet vagy a közvetítõ hírnök, ha nincs, aki elküldje õket.
Te vagy az, aki elküldtél bennünket ezekbe az országokba. Adományaidból finanszírozzuk a televíziós adásidõket és támogatjuk azokat, akik elhívást kaptak arra, hogy ezekben az országokban éljenek és szolgáljanak. Mindazok nevében, akiknek az élete miattad alakult át Jamievel köszönetet szeretnénk mondani!
A havi hírlevelem általában tanítást tartalmaz. De úgy éreztem, fontos példán keresztül érzékeltetnem, hogy kiknek a támogatásában segítesz. Nagyobb hatást gyakorolsz emberei életekre szerte a világon, mint aminek a tudatában vagy.
Több ezer Kegyelmi partnerre (Grace Partners) van szükség ezen igények kielégítéséhez. A Kegyelmi partnerek azok a nagylelkû rendszeres adományozók, akik cserébe semmilyen terméket nem kapnak. Adományuk teljes egészét az örömhír még több emberhez történõ eljuttatására fordítjuk.
Ha nem vagy Kegyelmi partner, kérlek, imádságban vedd fontolóra csatlakozásod! Ha már Kegyelmi partner vagy, kérlek, fontold meg a támogatásod mértékének növelését! A Kegyelmi partner általában havi 2500.- forinttal, vagy évi 30.000.- forinttal támogatást ad.
Istentõl nagy víziót kaptam, de ez csak akkor fog megvalósulni, ha hûséges emberek Isten szavára hallgatva válaszolnak. Eképpen cselekszik Isten, egymásra utaltakká tesz mindannyiunkat, és amikor követjük útmutatásait mindannyian elnyerjük jutalmunkat e földön és a mennyben.
A havi rendszerességgel adományozó Kegyelmi partnerek roppant mód fontosak a folyamatban lévõ kiadások fedezésében. Mindemellett két fontos igény jelentkezik Ugandával kapcsolatosan.
Elõször is a közvetítés költsége, ami havi 1.263.500 forint ( 3500 angol font). Hisszük , hogy az Úr megáld bennünket száz olyan partnerrel, aki havi 12.670.- forintot (35 angol font) adományoz ezen költségek fedezésére.
Másodszor, Leland Shores hetente több száz kilométert utazik azért, hogy pásztorokat tanítson. Egy jó Land Rover terepjáró 2.900.000 forintba ( 8000 angol fontba) kerül. Ha 16 partner 181.250.- forintot (500 angol font) vagy 32 partner 90.625.- forintot (250 font) adakozna, akkor ez a szükséglet betölthetõ lenne.
Ha úgy döntesz, hogy Kegyelemi Partner szeretnél lenni, vagy bármelyik fenti projektet szeretnéd támogatni, kérlek, látogass el weboldalunkra, hívd segélyvonalunkat (+44 (0) 1922 473300) vagy juttasd vissza kitöltve nyomtatványunkat az alábbi címre:
A gépjármû megvásárlásához vagy a Lighthouse Televízió költségeire küldött, minden egyes 36.200.- forint értékû ( 100 font) ill. azt meghaladó adományért egy-egy Ugandában használatos Evangélumi Tanítványság ( DE) kurzussal azonos anyagot ajándékozunk.
Kérlek, jelöld a nyomtatványon ill. telefonon kérd munkatársainktól!
Jamivel elõre is köszönjük segítségedet! Személyes áldás vagy nekünk és azok számára is, akik felé az olyan jó, hogy már szinte hihetetlen örömhír terjesztésében segítségünkre vagy!
Szeretünk Téged!
Andrew és Jamie
u.i.: Leland gépjármûvére felajánlott, 2.900.000.- forint felett befolyó (8000 font) összeget szolgálatunk általános költségeinek fedezésére fordítjuk.
Lighthouse Television iránt felajánlott, 1.263.500 forint ( 3500 angol font) felett befolyó összeget szolgálatunk általános költségeinek fedezésére fordítjuk.

CÍM: Andrew Wommack Ministries (Europe), PO Box 4392, Walsall, WS1 9AR, England Charity No. 1032438

