Magyar honlap

2008 február hírlevél

Andrew Wommack Élo Biblia Magyarázata - 40 év Ige tanulmányozás és –elmélkedés az ujjaid alatt

 

Egy nap az ágyam mellett térdelve így imádkoztam: “Hogyan is válhatok olyanná, mint Te? Hogyan válthatnám valóra mindazt, amit a szívemre helyeztél? Azt sem tudom, hol kezdjem!” Ahogy kinyitottam a szememet tekintetem a Bibliámra tévedt, ami előttem hevert az ágyamon, majd hallottam, ahogy az Úr így szólt hozzám: “Csak helyezd szívedbe Igémet, és az megcselekszi mindazt, amire szükséged van.”

 

Mindez 1968-ban történt, és az elmúlt negyven évben csak azt tettem, amit az Úr kért azon a napon. Isten Igéje az életem középpontja és irányítója lett. Teljesen megváltoztatta a bensőmet, és csodálatos eredményeket és gyümölcsöket termett.

Ezen negyven év tanulmányozás és elmélkedés alatt kb. kilencezer igehellyel kapcsolatosan írtam személyes jegyzeteket és magyarázatokat. Néhány ezek közül már elérhető volt a Life for Today Partnership programon keresztül, demost mindezeket együttesen tartalmazza a legújabb Biblia Szoftver Program, az Andrew Wommack Élő Biblia Magyarázata.

 

Egy-egy találkozó, konferencia után gyakran kapok igehelyekkel kapcsolatos kérdéseket kezdve a Teremtés könyvétől a Jelenések könyvéig bezárólag. Sok bibliaverset áttanulmányoztam és írtam átfogó, alapos jegyzeteket, de sajnos nincs idő minden egyes alkalommal személyesen elmondani mit gondolok velük kapcsolatban. Továbbá valószínűtlen, hogy mikor lesz arra időm és lehetőségem, hogy minden egyes témáról tanítsak az alkalmaimon, konferenciáimon vagy a Gospel Truth televízió adásában.

 

A fentiek miatt két évvel ezelőtt megkértem a munkatársaimat, hogy legyenek segítségemre egy Biblia számítógépes program létrehozásában, amely mindezen munkáimat elérhetővé teszi partnereink és barátaink számára. Nagy örömömre szolgál, hogy bejelenthetem: elkészült!

 

Összefogtunk a WORDsearch Társasággal, hogy egy olyan Biblia tanulmányozó programot készítsünk, amelyben a személyes jegyzeteim és magyarázataim szerepelnek. És ami igazán egyedülállóvá teszi, az az, hogy ez egy “élő” magyarázat. Ez azt jelenti, hogy minden hónapban frissítheted a legújabban hozzáír tanulmányokkal.


A saját jegyzeteimen és magyarázataimon kívül a program három Biblia-fordítást tartalmaz, továbbá három kiegészítő kommentárt, négy szótárt, két féle tematikus kereszthivatkozást, teológiai és történelmi hivatkozásokat, térképeket és fényképeket. Azon kiegészítő Bibliák, kommentárok stb., amelyeket nem csatoltunk, közvetlenül letölthetők a kiadótól és pótlólagos díjfizetés ellenében hozzáadhatók az új programhoz.

Az elmúlt negyven évi tanulmányozás és elmélkedés során az Úrtól kapott szinte valamennyi kijelentés és kinyilatkoztatás szerepel ebben a magyarázatban. Hiszem, hogy ez a kommentár egy óriási tanulási lehetőség és eszköz mind saját magad mind pedig családod számára. Segít megérteni mindazon dolgokat, amelyeken éveken keresztül elmélkedtem.
  
Isten Igéjét tanulmányozni olyan, mint magot vetni a földbe. Ha veszed a fáradságot ahhoz, hogy elvesd a szívedbe, az  növekedésnek indul, és az életed erőlködés nélkül fog megváltozni.

Márk 4,26-29 azt mondja:
Jézus ezt is mondta: "Úgy van az Isten országa, mint amikor az ember elvetette a magot a földbe, azután alszik és felkel, éjjel és nappal: a mag sarjad és nő, ő pedig nem tudja, hogyan. Magától terem a föld, először zöld sarjat, azután kalászt, azután érett magot a kalászban. Amikor pedig a termés engedi, azonnal nekiereszti a sarlót, mert itt az aratás."

 

Ebben a példabeszédben Jézus a mindeki által értett vetés és aratás példáját hozta fel azért, hogy szemléltesse azt a kevesek által értett igazságot, ahogyan Isten Igéje működik.

Először arról tanított Jézus, hogy Isten Igéjét úgy kell elvetnünk a szívünkbe, mint egy magot. Ugyanúgy, ahogy a mag nem képes a benne levő életet megmutatni addig, amíg földbe nem vetik, Isten Igéje sem képes szabaddá tenni mindaddig, míg a szívünkbe nem helyezzük. Ha a Bibliát csak az asztalon, a kezünkben vagy akár a fejünkben tároljuk, nem lesz hatása az életünkre. 

 

Másodszor, Jézus példabeszédében a magvető lefeküdt és felkelt nap nap után. A magnak időre van szüksége ahhoz, hogy kicsírázzon, kisarjadjon. Nem várhatod el, hogy amint elvetetted a magot egyik nap, másnapra kinőjön. Csak azért, mert semmi nem látszik a föld fölött, nem jelenti, hogy a mag nem növekszik. Hinned kell, hogy a mag megteszi mindazt, amit Isten tervezett vele kapcsolatosan: időben gyümölcsöt teremni.

Isten Igéje hasonlóan működik. Ha az egyik nap elmélkedtünk Isten Igéjén, nem várhatunk eredményeket már a következő napon. És az sem bölcs, hogy a hét egyik napján elmélkedünk az Igén, aztán a többi hat napon ellenkezőleg élünk és viselkedünk. Ez egyenlő a mag kiásásával.

 

János 15,7-8 azt mondja:

Ha megmaradtok énbennem, és beszédeim megmaradnak tibennetek, akkor bármit akartok, kérjétek, és megadatik nektek. Az lesz az én Atyám dicsősége, hogy sok gyümölcsöt teremtek, és akkor a tanítványaim lesztek."

 

Majd Jézus a példabeszéd egyik legfontosabb igazságát mondta, miszerint “A mag kisarjad és nő. A magvető nem tudja hogyan.” Ez egy fantasztikus kijelentés. Senki sem tudja, hogyan működik a mag!

 

Én azt sem értem, hogy a szívünkbe vetett Isten Igéjének magva hogyan működik. És azt sem tudom elmagyarázni, hogy Isten Szavának olvasása miben különbözik más könyvek szavainak olvasásától. Nem tudom felfogni, de tudom, hogy működik.

 

Megtapasztaltam a természetfeletti életet, amit Isten Igéje juttat.

Az Ige a mag, amelyben Isten élete van. Amikor a szívünkbe ültetjük és ott is hagyjuk, az szabadjára engedi a benne levő életet. Az egyetlen, amit nekünk kell tennünk az az, hogy szánjunk időt és energiát arra, hogy elvessük a magot. Aztán az az isteni változás, amelyre annyira várunk, a mi fáradozásunk nélkül nyilvánul meg, amint az Isten Szavának magva gyökeret ver a szívünkben.

 

Ez egy olyan nagyon egyszerű igazság, hogy sokan elvétik. Néhányan olyan látványos találkozásra várnak az Úrral, amely azonnal megváltoztatja az életüket. Inkább mikrohullámú sütőben készített csodákat szeretnének mintsem időt hagyni a magnak, hogy gyümölcsöt teremjen.  

 

Néhányan órákat töltenek azzal, hogy csodákért imádkoznak ahelyett, hogy Isten Igéjét vetnék a szívükbe, amely egy kis idő elteltével csodát teremne. Az ima olyan, mint a víz és a műtrágya a magnak. Segítenek az Igének, hogy a benne levő élet kicsírázzon. De, ha nem vetettek magot, nem számít mennyi vizet vagy műtrágyát használnak!

 

Az ima nem helyettesíti az Ige elvetését a szívedbe. Az ima az Ige nélkül a legjobb esetben is csakvallásos és a legrosszabban panaszkodás.

 

A Rómaiakhoz írt levél egy másik kulcsot ad a kezünkbe:

“és ne igazodjatok e világhoz, hanem alakuljatok át  értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes.” 

 

Az  “átalakulni” szó a görög metamorphoo-ból származik, amelyből a metamorfózis kifejezés ered. Ez a hernyónak pillangóvá történő csodálatos átváltozását jelenti. Ha olyan drasztikusan szeretnénk megváltozni, ahogyan egy hernyóból pillangó lesz, akkor a módszer nem más, mint megújítani elménket az Igével.

 

A természetben láthatjuk, hogy nincs aratás vetés nélkül. De a szellemi életben a keresztények minduntalan ezzel próbálkoznak. Ahelyett, hogy kézbe fognák az Igét és elmélkednének az Írásokon, olyanhoz rohannak segítségért, aki időt tölt az Igével. Ez a vetés és aratás folyamata lerövidítésének megkísérlése. Aztán, ha nem tapasztalnak eredményt, összezavarodnak és megsértődnek.

 

Isten képes mások hitén keresztül is kielégíteni a szükségleteinket, de ez csak ideiglenes és számára csak egy másodlagos módja annak, hogy megérintsen bennünket. Isten legjobbja számunkra az, ha vesszük Igéjének magvát és elvetjük szívünkbe, ahová természetszerűleg való, és az észrevétlenül megtermi azt a változást, ami után annyira vágyunk.

 

Isten Igéjét szüntelenül kell tanulmányoznunk és elmélkednünk kell azon, de az új Élő Biblia Magyarázat segítségedre lesz abban, hogy gyorsabban megértsd az igazságot. Talán segít megválaszolni azokat a kérdéseket, amelyek régóta foglalkoztatnak, és egy hatalmas eszköz lehet a Biblia tanulmányozásra való felkészülésben.

 

A szoftwer program eladási ára £60, amely 3 havi frissítési jogot tartalmaz (a letölthető anyagok csak a honlapunkon érhetők el). Ezután a havi frissítések £60 éves előfizetés fejében lehetségesek. Azonban egy bevezető árajánlatot kínálok fel az Olvasónak. 2008 március 31-ig a program £35 összegért elérhető, amely tartalmazza a  kézbesítési díjat, és az első három havi frissítési jogot.


Ha a program megrendelése és a három havi ingyenes frissítés kipróbálása után továbbra is szeretnéd a havi frissítéseket igénybe venni, akkor az éves előfizetésre fel kell íratkozni. A frissítések csak az AWME honlapon keresztül tölthetők le. Bővebb információ: www.awme.net/lc

 

Az Élő Biblia Magyarázat és a frissítések megrendelhetők a honlapon vagy a Segélyvonalon keresztül: +44 (0)1922 473300, illetve a kitöltött megrendelőlapon az alábbi címre elküldve:

Szeretünk téged és reméljük, áldás lesz számodra ez az új biblia kommentár.

 

Szeretünk téged!

Andrew és Jamie

Válassz másik nyelvet

United Kingdom France Holland Germany Czech Hungary Poland Russia