Isten teljességében lenni
Érezted már valaha, mintha Isten és te elsodródnátok egymástól, és az a szeretet és öröm, amelyet egykor Vele megtapasztaltál, megfakult? Ha igenlő a válaszod, akkor jelzem, nem vagy egyedül. A legtöbb keresztény úgy érzi, hogy az idő múlásával az isteni megtapasztalások is csökkennek, ezért újabb érintésre van szükségük. De valóban ez a megoldás erre a helyzetre?
A Bibliában azt olvassuk, hogy Isten soha nem hagy el, és nem távozik el tőlünk (Zsid 13,5). Ha ez igaz – és márpedig az –, akkor ki mozdult el? Újjászületett hívőként mindannyian képesek vagyunk Isten teljességében élni életünk minden napján. Isten folyamatosan önti ránk szeretetét, örömét, békéjét, megújító tudását és minden más áldását. De mi mégis eljutunk arra a pontra, ahol már nem tudunk befogadni és úgy “érezzük”, hogy Ő sodródott el mellőlünk.
Rómaiakhoz írt levél 1,21 verse azt mondja:
“hiszen megismerték Istent, mégsem dicsőítették vagy áldották Istenként, hanem hiábavalóságokra jutottak gondolkodásukban, és értetlen szívük elsötétedett.”
Ez az igehely négy különböző elemet vagy kulcsfogalmat tartalmaz, amelyek elvezethetnek bennünket oda és megtarthatnak abban, hogy hogyan mozoghatunk Isten teljességében. Pozitívan megfogalmazva, ezek: Istent dicsőíteni; áldani, hálát adni; felismerni gondolkodásod erejét; jószivűnek lenni. A hatalom a kezedben van, hogy mindezeket a területeket irányítsd az életedben.
Istent dicsőíteni
A Bibliában sok helyen a “magasztalni” kifejezést hasonlóan használják, mint a “dicsőíteni” szót, ezért ezen szavak egymással felcserélhetők. És a “magasztalni” még azt is jelenti, hogy “nagyobbá tenni”.
Tudtad, hogy te nagyobbá teheted Istent? Gyakorlati oldalról nézve, Isten olyan, amilyen, függetlenül attól, hogy mit gondolunk, de a te felfogásod és észlelésed alapján lehet kicsi vagy nagy. A hatalom a te kezedben van, hogy ilyenné vagy olyanná tedd az életedben.
Legtöbbünk mestere a problémák felnagyításának, és Isten valamint az Ige lekicsinylésének. Emlékszem egy hölgyre, aki azt hitte gyermeket vár, de a végén kiderült, hogy rákos beteg. Az orvos azt mondta, hogy azonnal el kell távolítani a méhét. Tudatták vele, hogy csak ötven százalék esélye van az életre, de a sebészeti beavatkozás hiányában két hétnél tovább nem élhet.
Sírva jött hozzám: “Andrew, hallottad, mit mondtak?” Az esetek többségében nem ilyen módon válaszolok, de hiszem, hogy Isten vezetett abban, amit mondtam. Elkezdtem nevetni és kijelentettem, “Isten számára a rák nem legyőzhetetlen probléma. A mennyei világosság nem tompul attól az erő igénybevételtől, amikor Isten meggyógyít. Nem nehezebb a rákból meggyógyulni, mint a megfázásból.”
Elkezdtem magasztalni és dicséni az Urat. Istent nagyobbá tettem, a rákos betegséget kisebbé. Az egyetlen dolog, ami a rákot leküzdhetetlenné tette az annak a súlya volt, hogy a hölgy az orvos kijelentésétől nem tudott elvonatkoztatni. Bolondnak tartották, amiért a beavatkozást elutasította, és egy csomó papírt írattak vele alá, hogy felmentsék magukat halálának felelőssége alól. De elhatározta, hogy szilárdan hisz Istenben. Mosmár húsz éve annak, hogy visszautasította az operációt - és azóta gyermekei születtek.
Te mire összpontosítod gondolataidat, mi az amit értéklesz? Mi az, ami nagy számodra? Magasztalhatod és nagyobbá teheted Őt és az Ő Igéjét minden problémádnál. Tedd ezt dicsérve, imádva és hálát adva. Keress egy bibliai személyt, aki egy hasonló esetben, mint a tied, győzedelmeskedett. Elmélkedj az Igén, és tedd valóságosabbá, mint magát a probléma. El kell jutnunk oda, hogy Isten Igéje igaz és hatalmasabb minden helyzetnél.
“Minden lehetséges annak, aki hisz.” (Mk 9,23)
Hálaadás
Pál a hálátlanságot az idők végezetének egyik jeleként említi, és azonos helyen sorolja a mohósággal, büszkeséggel, káromlással és gonoszsággal (2Tim 3,1-2). Nem sokan vitatkoznának azon a tényen, hogy egy hálátlan társadalom a mienk, annak ellenére is, hogy nagyobb bőségben és több lehetőség között élünk, mint elődeink.
A második kulcs, hogy Isten teljességében legyünk – a hálás szív. A dicséret, magasztalás és hálaadás egymással összefüggnek, de ahhoz, hogy dicsérni tudjuk az Urat, hálával teltnek kell lennünk. Ahogy köszönetet mondasz, emlékezteted magad mindarra, amit Isten mondott vagy cselekedett, amely magasztalja Őt.
“Áldjad, lelkem, az URat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled!” (Zsolt 103,2)
A hálaadás magába foglalja alázatosságot és az emlékezőképességet. Az alázat annak megértése, hogy mindezen dolgok nem a saját erőfeszítésedből jöttek létre. Így az alázatos visszaidézése azon jó dolgoknak, amit Isten számodra, érted cselekedett, mindig hálát eredményez. Ezért fontos, hogy visszanézzünk és felsoroljuk, számba vegyük győzelmeinket, és emlékezzünk, azok megvalósulását kinek az ereje és hatalma tette lehetővé.
“Menjetek be kapuin hálaénekkel, udvaraiba dicsérettel! Adjatok hálát neki, áldjátok nevét! Mert jó az ÚR, örökké tart szeretete, és hűsége nemzedékről nemzedékre.” (Zsolt 100,4-5).
Amikor kísértést érzel arra, hogy zúgolódj és panaszkodj a probléma miatt, állj ellen, ne tedd! Inkább vonulj be Isten jelenlétébe, és 10 percet szánj arra, hogy megköszönöd jóságát. Ha így teszel, meglátod, egyfajta természetes vágy születik benned arra, hogy abbahagyd a panaszkodást, és a probléma el fog tűnni, ahogy elkezded azt a helyes irányból szemlélni.
Gondolkodás
Kevesen veszik észre, hogy a gondolkodás mennyire fontos. A “gondolkodás”-nak fordított héber szó az Ószövetségben eredetileg “eszme”, “felfogás” szavakat jelentette. A gondolkodás nem más, mint az, ahogyan felfogjuk az új ismeretet. Enélkül szellemileg és alkotóképességünket tekintve terméketlenek lennénk.
Néhány évvel ezelőtt Izraelben jártam. Emlékszem arra, amikor Elah völgyét néztük meg. Kiszállva az autóbuszból egy kis patak felé vettem az irányt. Öt sima követ vettem fel, éppúgy, ahogy Dávid tette valamikor. Aztán elkezdtem gondolkodni és magam elé képzelni, milyen lehetett, amikor Dávid tette ugyanezt szemben állva Góliáttal. A történet megelevenedett előttem.
Isten Igéje élővé válik számodra, ha el tudod képzelni, miről beszél. Hagyd, hogy Isten Igéje kormányozza a gondolataidat, ahogy egy igehelyről elmélkedsz, és olyan dolgokat fogsz ezáltal meglátni az Írásokban, amit fizikai szemeddel nem vagy képes. Látni fogod belülről… a gondolataidban.
Amikor a Biblia azt mondja, hogy meggyógyultál, addig kell elmélkedned ezen az igazságon, amíg magadat meggyógyultnak látod. A legtöbbünk megengedi magának, hogy hiábavalóságokon gondolkodjon, és inkább egyetért az orvosok által felvázolt képpel mintsem Isten Igéjével. Elmondják, mi fog történni, és azt igazságnak fogják fel.
Ha elmulaszjuk, hogy hálát adjunk és dicsőítsük Istent, a gondolkodásunk automatikusan hiábavalóvá válik. Ez nem azt jelenti, hogy nem működik; egyszerűen csak azt, hogy ellenünk működik. Az a személy, aki hiábavalóságokon gondolkodik, pesszimista, a siker helyett a kudarcon, bukáson járatja az eszét. Gondolkodásunkat Isten Igéjére kell építeni, és Isten szemével kell látni magunkat: boldognak, egészségesnek és bővelkedőnek.
A jószivűség
Az Írás egyértelművé teszi, hogy a szívbeli hozzáállás sokkal fontosabb, mint a cselekedetek.
Jézus így mondta ezt a Máté evangéliuma 23,25-26 verseiben:
"Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert megtisztítjátok a pohár és a tál külsejét, belül pedig tele van rablásvággyal és féktelenséggel. Vak farizeus, tisztítsd meg először a pohár és a tál belsejét, hogy azután a külseje is tiszta legyen!"
Az Úr sokkal inkább érdeklődik a szíved iránt, mint a cselekedeteid iránt.
Máté 12,35; Márk 7,21-23 és a Példabeszédek 23,7 versek még jobban megvilágosítják mindezt,
“A jó ember jó kincséből hoz elő jót, a gonosz ember gonosz kincséből hoz elő gonoszt.” (Mt 12,35)
“Mert belülről, az ember szívéből jönnek elő a gonosz gondolatok, paráznaságok, lopások, gyilkosságok, házasságtörések, kapzsiságok, gonoszságok; valamint csalás, kicsapongás, irigység, istenkáromlás, gőg, esztelenség. Ezek a gonoszságok mind belülről jönnek; s ezek teszik tisztátalanná az embert.” (Mk 7,21-23)
“Olyan az ember, amint szívében gondolkodik.” (Péld 23,7)
A szíved irányítja a beszéded, amit mondasz, és ugyanígy meghatározza a cselekedeteid is. Mindezek a szíved termékei. A szeretet, az öröm, a békesség és a Lélek többi gyümölcsei szintén annak a termékei, amit a szíveddel hiszel. Ha a szíved negatív módon reagál, az annak köszönhető, hogy megengeded azt, hogy Isten Igéjén kívüli más külső vagy szellemi dologok uralják.
Ennek következtében értelmünk, megértésünk elhomályosul, elsötétedik és érdektelenné válunk Isten dolgaira. Igazából mi okozzuk saját magunk számára azt, ha szívünk megkeményedik. A “megkeményedik” szó az értelmező szótár szerint egyaránt jelenzi, hogy “hideg”, “érzéketlen”, “nem-érző” és “ellenszegülő”, “merev”. Amikor szívünk megkeményedik vagy Isten dolgai iránt érzéketlenné válik, automatikusan a fizikai érzékeink uralma, kormányzása alá kerül és arra lesz fogékony.
Mit tesz a legtöbb ember, amikor észreveszi, hogy a szívéből irányított cselekedetei magának és másoknak problémákat okoz? Magatartás változtatást alkalmaznak. Megpróbálják módosítani a cselekedeteiket, anélkül, hogy a szívüket változtatnák meg, és ez soha nem hosszúéletű megoldás. Ha meg akarod változtatni a viselkedésed, a szívedet kell megváltoztatnod. Isten Igéje legyen az életed irányítója!
Ha ezt a négy kulcsot a mindennapok során alkalmazod, nem maradsz a régi. Megváltozik a gondolkodásod a körülötted levő dolgokról és személyekről. Más, Isten általi megvilágításban látsz ezután.
A fentiek csak szemelvények az erről szóló tanításból. Új könyvem, Discover the Keys to Staying Full of God (Fedezd fel az Isten teljességében levő lét kulcsait – egyelőre csak angol nyelven), most került forgalomba. (2009-ben jelenik meg magyarul) Továbbá kiadásra került a Study Guide kézikönyv, amely hasznos segítség egyéni vagy csoportos tanuláshoz. Ezekben a kiadványokban bővebb anyagot találhatsz erról a témáról. CD-n, kazettán vagy DVD-n is hozzájuthatsz ehhez a tanításhoz. Ha rendelni szeretnél keresd fel weboldalunkat www.awme.net, hívd Segélyvonalunkat vagy küldd el címünkre a megrendelő lapot.
U.i.: Szinte mindennap beleolvasok a honlapunkon található vendégkönyvbe. A világ minden tájáról érkeznek tanúságtételek és írások, megosztások arról, hogy az Isten feltétlen szeretetéről szóló üzenet hogyan változtatja meg emberek életét. Ha még soha nem olvastad ezeket a sorokat, biztatlak arra, hogy tedd meg, érdemes. Azok a megváltozott életek, a hitből fakadó adakozásod közvetlen eredményei. Helyettük is ezúton KÖSZÖNJÜK - Jamie-vel - NEKED!
Szeretünk téged!Andrew és Jamie

